Szálak

Titokban kell a rokkához üljek, mert különben mindig (de tényleg mindig) valaki kinézi a kezem közül. Mindenkit elvarázsol nemcsak az, hogy egy rendezetlen halomból erős, rendezett szál lesz, hanem maga a rokkának a mozgása is. A forgás, és a forgatás ritmusa. Az, ahogyan az összevisszaságból (a mozgás és a szálak összevisszasága) harmónia születik, aminek az ember a részese lehet. Azt hiszem, minden, a nőiségben fontos princípium megtalálható a fonásban: a ritmikus mozgás, a káoszból való rendteremtés, a csendes meditatívság, a semmiből való létrehozás, a végtelenség. Engem talán ez nyűgöz le a leginkább: bármilyen hosszúságú fonal készíthető, a folyamat mindig abbahagyható és mindig folytatható. Fantasztikus érzés, hogy a fonal végéhez csak hozzáillesztem a következő adag kócot, és egységbe olvad, észrevétlenül, észrevehetetlenül, anélkül, hogy határok lennének a fonottságban.

Egyelőre kenderrel dolgozom, a kenderkócot fonom fel tulajdonképpen zsineggé. Gyapjúm már van, de  idén időhiány miatt elmaradt a kimosása, tavasszal lesz újra aktuális. A kártolást vállalják Pécsett, a gyapjúkártoló üzemben, a Zsolnay Vilmos utcában. Utána meg végre a gyapjúfonást is megtanulhatom! Idén mindenképpen szerettem volna eljutni a II. Gyapjúfesztiválra Taliándörögdre, de sajnos ez is a jövő évi tervek közé került. Ha pedig megtanultam a gyapjú fonását, meg sem állok a mindenféle növényi szálakig (főleg a csalán érdekel)!

Egyébként eleinte elég nehezen boldogultam magának a rokkának a működésre bírásával, magyarul egyetlen egy könyvet találtam: Füzes Zsuzsanna Fonás rokkán és kéziorsón című munkáját, a Cser kiadótól (ugyanő vezeti a Harmatcseppek blogot). De aztán a Youtube videói között találtam kettőt is, ami részletesen bemutatta a rokka összerakásának és a fonás elkezdésének a folyamatát (egyik itt, másik ott). Az Egyesült Államokban, Új-Zélandon, Ausztráliában a mai napig élő és népszerű dolog a gyapjú felfonása. Az Ashford (Új-Zéland) és a Kromski (Lengyelország) rokkák magukért beszélnek.

Én a rokkámat Balázstól kaptam, apukám segített a felújításban. Egylábintós (egy pedál hajtja a kereket), két ékszíjas letisztult szépség.

Nagyon kedves szomszéd nénimtől, Rozi nénitől kaptam tegnap egy halomnyi Fürge Ujjak folyóiratot a hatvanas-hetvenes évektől egészen a kilencvenes évek elejéig. Ezek között az újságok között voltam a nagymamáimnál! És persze mindig készült valami: terítő, szoknya, pulóver. Különös, de egyik mamám sem horgolt (varrtak, kötöttek, hímeztek), pedig az újságokban abszolút hangsúlyosan jelenik meg ez a technika. Ami újdonság volt nekem, az a Kilim-horgolás. A hetvenes években mindig bemutatják, de aztán hirtelen eltűnik. A subázás pedig pl. csak nagy ritkán bukkan fel. Bőven van még mit tanulni.

Balázs most tanulja a kályhacsempe készítésének fortélyait. 2015. Néha úgy érezzük, ezt a telet arra kaptuk, hogy előre pihenjünk, hiszen annyi, de annyi tervünk, tennivalónk lesz tavasztól! Arra csak döbbent ámulattal tudok gondolni, hogy két évvel ezelőtt ilyenkor a Jolánnal a hátamon irtottuk a bozótot. Mai napig sem értem, hogy hogyan volt hozzá erőnk!

Kályhacsempe-nyomóforma-készítés