Függöny

Ma készültem el a fiúk függönyének első darabjával  - autókat, traktort és fákat kértek rá. Az autó és a fák tervezése még csak ment valahogyan, de a traktorral nem boldogultam. Janka lépett oda kérdően, hogy segítsen-e. Egy perc múlva tökéletes traktormintával állt elő. Innentől fogva vele terveztetem meg az összes függönyt - a mi szobánkba indázó virágokat kértem, és megkaptam!

A függönyöket recehorgolással, hófehér 'Honleány' fonallal, 0,75-ös tűvel csinálom.

A függönyök horgolásának már tavaly télen nekiláttam. A lányoké még a múlt télen elkészült, a fiúké remélem készen lesz tavaszra, mert függönyt természetesen csak télen lehet készíteni: egyrészt mert hófehér, tehát csak tiszta környezetben lehet vele dolgozni, másrészt meg annyira apró, hogy nagyobb koncentráltságot igényel, mint pl. egy szőnyeg, vagy egy táska (az elkallódott tűt is könnyebb megtalálni a szőnyegen, mint a fűben).

Az otthonosság megteremtése egy térben függöny nélkül azt hiszem nem is lehetséges. Függöny nélkül az otthon, pontosabban az otthon belső tere meztelen, csupasz, ennél fogva sebezhető. Nemcsak azért, mert kívülről beláthatóvá, megleshetővé válik a benti tér, hanem mert a bentiek sem tudnak önmagukba fordulni, nem tudnak önmagukba zárulni, hiszen egy lámpafényben fürdő szobában a fekete szemek tükörként viselkednek, tehát a bentiek is mindig csak önmaguk külsejét láthatják, ami így megfosztja az embert az önmagába fordulás lehetőségétől. Kell, hogy ne lássuk magunkat kívülről ahhoz, hogy a benső(n)kre tudjunk figyelni.

Ha már a megfigyelésnél tartunk, most olvasom Daniel Pennac francia író Testnapló című regényét.

Naplóregényről van szó (mindig szerettem irodalmi naplókat, naplóregényeket olvasni - és mindig csodálattal adózom annak a módszeres következetességnek, amit ez a műfaj megkövetel az írójától), amiben 12 éves korától halálának utolsó előtti napjáig követhetjük nyomon a főszereplő vallomását saját testéről. Komplex módon teszi vizsgálat tárgyáva a testet: az emberi fizikum sajátosságait és változásait, a szerelem biológiáját és a szexualitás rejtélyeit, a betegséget és az élet végességét. Könnyed filozofikussága kicsit Vonnegutra emlékeztet, de humora annál sokkalta huncutabb.

A regény mellbevágóan tudja megjeleníteni a primér élményeket, legyen szó bár orrturkálásról, vagy búzába urgrálásról. Tetszik az a gondolati frissesség, hogy test-lélek viszonyát nem a lélek felől, hanem a test oldaláról közelíti meg.

Furcsa, hogy pont Pennac regényét emeltem le a könyvtár polcáról, miután befejeztem Szabó Magda Katalin utcáját. A Katalin utca felütése az öregedés folyamatáról, az irodalmi öregedésről szól: az absztrakt, absztrahált, simulékonyan leírhatóvá vált öregedésről. Pennac pedig pont ennek ellenkezőjét teszi: az olvasóra bízza az általánosítást. Szabó Magda (és a legtöbb író) örökérvényű szentenciákat ad, Pennac pedig elsődleges megfigyeléseket. Zavarbaejtően kiegészítik egymást.